Természetesen teljesen lehetetlen az, hogy a szülőknek egyáltalán semmilyen komplexusuk se legyen. Ez emberfölötti teljesítmény lenne. De a szülőknek tudatosan szembe kellene nézniük komplexusaikkal. Gyermekeik kedvéért kötelességüknek kellene érezniük, hogy ne feledkezzenek meg benső nehézségeikről. Nem lenne szabad megengedniük maguknak, hogy olcsó módon elfojtsák őket és a talán fájdalmas vitákat elkerüljék. A szerelem-szeretet problémája az emberiség nagy szenvedései közé tartozik, és senkinek sem kellene szégyellnie azt a tényt, hogy megfizeti a maga adóját érte. Minden tekintetben ezerszerte jobb, ha a szülők nyíltan megbeszélik problémáikat, mintha hagyják, hogy komplexusaik a tudattalanban elburjánozzanak.
GW. 17. köt. 145. old.
Nem azon fordul meg a dolog, hogy a szülők ne kövessenek el hibát – ez emberileg lehetetlen volna –, hanem hogy a hibákat mint ilyeneket elismerjék. Nem az életet kell korlátozni, hanem tudattalanunkat; elsősorban is a nevelő tudattalanját, vagyis saját tudattalanunkat, hiszen minden egyes ember nevelő, aki embertársait jóra vagy rosszra neveli. Hiszen az emberek morálisan úgy kötődnek egymáshoz, hogy egy vezető vezetetteket vezet és vezetettek tévútra vezetik a vezetőt.
GW. 17. köt. 96. old.
Az sem megoldás, hogy az elismert morális értékek szerint élünk, mivel az erkölcsök és a törvények tiszteletben tartása ugyanúgy leple lehet a körmönfont hazugságnak is, amely éppenséggel túlságosan rafinált ahhoz, hogy embertársaink észrevehessék. Jóllehet ezzel talán minden bírálatot elkerülhetünk, sőt talán magunkat is becsaphatjuk abban a hitben, hogy környezetünk szemében kifogástalan, derék embernek látszunk.
De mélyen az átlagos lelkiismeret felszíne alatt egy halk hang azt súgja nekünk: „Valami nem stimmel”; függetlenül attól, hogy a közvélemény vagy az erkölcsi kódex mennyire támasztja alá igazunkat, derék ember voltunkat.
GW. 17. köt. 51. old.
A gyermek tehetetlenül ki van szolgáltatva a szülők lelki hatásának, és lelkében elkerülhetetlenül olyan mély nyomot hagy a szülők önámítása, őszintétlensége, alakoskodása, képmutatása, gyáva aggodalmaskodása és önző kényelmessége meg önteltsége, mint a viaszban a rányomott pecsét. A szülők csak úgy óvhatják meg gyermeküket a nem természeti eredetű ártalmaktól, ha mindent megtesznek azért, hogy az élet lelki nehézségei elől ne térjenek ki megtévesztő mesterkedésekkel, illetve hogy e nehézségeket ne hagyják mesterségesen a tudattalanban, hanem inkább fogadják el őket a lehető legbecsületesebben mint feladatokat, vállalva azt is, hogy a leggondosabban belevilágítanak éppen a sötét sarokba.
GW. 17. köt. 96. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése