Móra Ferenc - Szeresd a gyermeket

 Szeresd a gyermeket!

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,

Hol villámok között vala az Ur jelen,

E legszentebb parancs nincs kőtáblára irva -

Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon

Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom

Az emberszívbe irta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,

A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:

Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,

Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,

Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,

Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,

Ártatlan kis szivét az öröm megteli,

S köszönetét, akár az esti fuvalom,

Mely félve játszadoz a harmatos galyon,

Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid!

1907.

Forrás: www.eternus.hu - Móra Ferenc versek

Móra Ferenc - Esti imádság

 Móra Ferenc

Esti imádság

A háborús gyermekszobában

Ki fényesebb vagy, mint a csillagok

S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,

Én nem tudom, mi az a háború,

De látom, hogy mindenki szomorú.

A katonák dolgát se értem én,

Csak a könyűt édes szülőm szemén

És reszketek, mint a fiókmadár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Hogy miért bocsájtottad szabadon,

Szent akaratod én nem kutatom -

De ládd, azóta meghalt a derű,

A kenyerünknek íze keserű,

Még a kakas-szós hajnal is setét,

Hallgatni félek este a mesét,

Álmomba mindig ég a babavár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Térdelve kérlek, szóm zokon ne vedd,

Hisz hogy szállhassak pörbe én veled:

De fű, de fa, de sok madárhalott,

Jó isten, téged mivel bánthatott?

S örömed abba néked lehet-e,

Hogy árvával van a világ tele,

Ki azt se tudja, hogy ő árva már? -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Ki ott villámlasz a kardok hegyén,

Mint a nagyoktól sokszor hallom én,

Az emberszívbe költözz már bele -

Az istennek csak ott lehet helye.

Nőjjön virág a holtak sírjain,

Az élőnek ne légyen élte kín,

Áldva nézzen föl rád a földhatár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

1916

Forrás: www.eternus.hu - Móra Ferenc versek

Móra Ferenc: Zengő ABC

Aranyalma ághegyen.
Bari bég a zöld gyepen.
Cirmos cica egerész.
Csengő csikó heverész.
Dongó darázs döngicsél.
Esik eső, fúj a szél.
Füsti fecske ficsereg.
Gerle, galamb kesereg.
Gyom között gyors gyík szalad.
Harmatos hajnal hasad.
Itt van már a zivatar!
Jó az anya, jót akar.
Kivirít a kikelet.
Leveles lesz a liget.
Lyukas fazék fekete.
Mese, mese, meskete...
Nádat a szél legyezi.
Nyúl a fülét hegyezi.
Orgonafán méhike.
Összerezzen őzike.
Patakparton pipitér.
Róka szava kicsit ér.
Susog a sok sasmadár.
Szilvafára szarka száll.
Tücsök tarlón hegedül.
Tyúk az árkon átrepül.
Uccu, csípd meg, hóha, hó!
Ürgét fogott a Sajó.
Vércse vijjog délelőtt.
Zörgetik a vasfedőt.
Zsindelyezik a tetőt.