Reményik Sándor: Csendes csodák

 Reményik Sándor: Csendes csodák

 
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
 
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
 
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
 
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Móra Ferenc - Szeresd a gyermeket

 Szeresd a gyermeket!

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,

Hol villámok között vala az Ur jelen,

E legszentebb parancs nincs kőtáblára irva -

Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon

Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom

Az emberszívbe irta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,

A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:

Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,

Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,

Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,

Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,

Ártatlan kis szivét az öröm megteli,

S köszönetét, akár az esti fuvalom,

Mely félve játszadoz a harmatos galyon,

Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid!

1907.

Forrás: www.eternus.hu - Móra Ferenc versek

Móra Ferenc - Esti imádság

 Móra Ferenc

Esti imádság

A háborús gyermekszobában

Ki fényesebb vagy, mint a csillagok

S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,

Én nem tudom, mi az a háború,

De látom, hogy mindenki szomorú.

A katonák dolgát se értem én,

Csak a könyűt édes szülőm szemén

És reszketek, mint a fiókmadár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Hogy miért bocsájtottad szabadon,

Szent akaratod én nem kutatom -

De ládd, azóta meghalt a derű,

A kenyerünknek íze keserű,

Még a kakas-szós hajnal is setét,

Hallgatni félek este a mesét,

Álmomba mindig ég a babavár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Térdelve kérlek, szóm zokon ne vedd,

Hisz hogy szállhassak pörbe én veled:

De fű, de fa, de sok madárhalott,

Jó isten, téged mivel bánthatott?

S örömed abba néked lehet-e,

Hogy árvával van a világ tele,

Ki azt se tudja, hogy ő árva már? -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Ki ott villámlasz a kardok hegyén,

Mint a nagyoktól sokszor hallom én,

Az emberszívbe költözz már bele -

Az istennek csak ott lehet helye.

Nőjjön virág a holtak sírjain,

Az élőnek ne légyen élte kín,

Áldva nézzen föl rád a földhatár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

1916

Forrás: www.eternus.hu - Móra Ferenc versek

József Attila: ISTENEM

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged, 
segítenék kiabálni néked. 
  
Hogyha meg szántóvető lennél, 
segítenék akkor is mindennél. 
A lovaidat is szeretném 
és szépen, okosan vezetném. 
  
Vagy inkább ekeszarvat fogva 
szántanék én is nyomodba, 
a szikre figyelnék, hogy ottan 
a vasat még mélyebben nyomjam. 
  
Ha csősz volnál, hogy óvd a sarját 
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád, 
velem azt soha meg nem unnád. 
  
Ha nevetnél, én is örülnék, 
vacsora után melléd ülnék, 
pipámat egy kicsit elkérnéd 
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

Weöres Sándor: Herakleitos

 Weöres Sándor: Herakleitos

Ne mondd, hogy rossz az élet és az Isten.

Ne koldulj tőle kellemest. Világa

nem a boldogság langyos pocsolyája

s nem azért van, hogy téged megsegítsen.

Akit veled Istenként elhitettek,

cifrára-mázolt otromba fabálvány,

más dolga sincs, mint szentül álldogálván

lesni, hogy tőle miket kéregetnek.

Ő más! több! Nincs rá szavam, csak dalom.

hogy illetné a mérhetetlenséget

igazság, jóság, csöpp ész-fogalom?

Azért, hogy néked kása nem jutott,

kár a világot rossznak mondanod:

te vagy őérte és nem ő teérted.

Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 10. szám

William Blake - Az ártatlanság jövendölései (részlet)

AZ ÁRTATLANSÁG JÖVENDÖLÉSEI

Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent
S egy percben élj évezredet.
...

Dr. Papp Lajos : AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, - reményteljesen,
S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “Rossz”,- erre van Istene!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, - és hittel rebegd,
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - Hajtsd meg homlokod,
S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
S millió szegény a „nincstől” hal éhen,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezedet,
S kérd: Uram! - Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül,- sőt - ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg “Őt”!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram!- Segíts! -S bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!- Megbocsátok az ellenem vétőknek…

Mikor a “nagyhatalmak”, a békét tárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol!- Csak egymást gyilkolják!…
Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: Miért tűröd ezt?
Istenem MIATYÁNK!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba,- s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől!
Ments meg a gonosztól!!!

AMEN


UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden,
Távozz Sátán, SZŰNJ vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?…
Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!…
Hűséges kis nyájam, én pásztorod vagyok,
S a végső időkig, - veletek maradok!!!

AMEN

Babits Mihály - Szimbólumok (részlet)

Szimbólumok

(Stanzák)
1. Ne mondj le semmiről.

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

Babits Mihály

Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

Vitovszky István: Bölcsesség

Nem a mindent tudni akarás a bölcsesség...
Féreg az, mely lelked testében rág
És elcsavarja szíved, elméd,
Naggyá növelve hiúságod,
E durva, ősi szellemláncot,
Mely roppant örvények fölött
Reád fonódva odaköt
Az érzékiség sziklájához
S nem enged az élet vizéből inni,
Nem enged hinni!
Nem a mindentudás elve a bölcsesség!
A tudás terén hazugok álmaid!
Amit tapintasz, látsz és érzesz,
Mind csak külső jelenségek
Térben, időben változók…
Más a valóság, más a lényeg -
Megfoghatóan azt el nem éred soha!
Minden titok pagoda!
Fűszál, virág, lég, napfény, illat
Parányi lény, Föld, Nap, Hold, csillag,
S ki ezek között jár -
Magad vagy a titok király: ember!
Létbe hívott élet-csoda
Természet fején a fény-korona,
Égi fenség -
Itt kezdődik a bölcsesség!
Önmagadat megismerve
Fenséges életet élni tudni,
S királyi módon pályát futni
S mindent lelki szemmel látni
És mindeneknek okát
Az Istent megtalálni!
Legesleginkább önmagadban
Ama mélységes lelki napban,
Amelynek neve Szellem…
Így mindent lelki szemmel nézve
Belátsz az élet szentélyébe
És égi erők tudnod adják
Hogy nincsen semmi céltalanság!
Mert minden szó, hang, tett, mozzanat
A végcélnál szent, örök összhangba foly,
Melyben minden Isten nyelvén dalol!
A bölcsesség itt rejlik valahol
Eme szentséges szemlélésben,
Amely lelkedet hófehéren
Öltözteti fel
Az alázat köntösébe!
És száll, repül a magasba véled
A boldogságnak fényes útján
Föl az égbe,
Hol vár reád az örökélet
És a béke!

József Attila - ISTEN

József Attila
ISTEN


Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat:
szívükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak,
ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó
nyugalomban
ott állsz az útjuk végén -
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.

Reviczky Gyula - ISTEN

Reviczky Gyula
ISTEN


Kinek porszem, minékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek
Ki, ami emberagyban miriád,
Nem olvasod, mert semmiség előtted:
Ki buborék gyanánt elfújhatod,
Mit összehordtak népek, századok
Minden fűszálban érzelek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Kit megtagad a léha kétkedő,
Te adtál, ismeretlen ismerős, Te,
Te földi szóval nem nevezhető,
Szívünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
Magát tagadja meg, ki megtagad,
Mint a napot, a fényt, a színt a vak.
A por fiához más nem illik itten,
Minthogy Tebenned megnyugodva higgyen.
Ki odatűzted a közös napot
Sugárzó lényed egy parányaképpen;
Ki hangodat majd zúgva hallatod,
Majd édes összhang bájos zengzetében;
Ki, hogy megszűnjünk élni, rendeled,
De, hogy meghaljunk, mégsem engeded;
Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
Megértni vágyó elmém összeroskad.
A tudomány, az ember-bölcsesség
Hadd fejtegesse millió csodáid ...
Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
Amelyen át egedbe nézni áhít.
Engem, tűnődőt, volt-e kezdeted,
Időnek vége hogy mikor lehet:
Érzése elfog a parányiságnak,
És leborulva, térdemen imádlak.

Babits Mihály - Az elbocsátott vad

Babits Mihály
AZ ELBOCSÁTOTT VAD


Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szívemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.

Ez a valaki tán az Isten
akitől bújni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett,
szabadon sem vagyok szabad.
Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Így hordom én is titkos örvét
annak, aki e rengeteg
ölében elfogott, de önként
újból elveszni engedett.

Azóta bolygok a viharban
vadmódra - de az ő jele,
erejének bélyege rajtam,
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs, amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szívem.

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
"Vezessen Hozzád a szabadság!"
így kérem olykor, aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

Babits Mihály - Hiszekegy

Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,
istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.
Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg,
egyike zengő ég, másika néma virág.
Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre; ha egy int
gyakran a másik fut; gyakran a másika fél.
Egyike fényes, a másika vak; hogy lenne ez egy mind?
Semmi az ami csak egy; semmi sem egy, ami él.
Nem hiszem én az egy istent; hiszem az ezer istent:
azt aki adja a fényt; azt aki adja a dalt;
azt kivel a kin is édes, azt kivel a mocsok is szent;
Kronost az öreget s Bacchost a fiatalt;
az arany Aphroditét s minden derüs égi mosolygót;
holdnak szűz erejét, Artemisz enyhe nyilát;
Zeüszt a komor dörgőt s Próteüszt a tengeri bolygót
és a nyilas napot is, mely a világra kilát.
Gabnaadó bus anyát s lányát, a vidám hazajárót;
erdei lyányokat is s a fura furtfülü Pánt;
látom amint a Moira köröttem fonja a hálót
s olykor az Eümenidák vércsepegős szeme bánt.
Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre
bárha nem is hisz már bennük a léha világ:
egy isten se szorult a hitre s az emberi kegyre
egyike zengő ég, másika néma virág.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Simon András – versek eszperente nyelven

Tested leple
Fellebbentve,
Szerelmedbe
Vetkezem.

Szerelmedbe
feledkezve
testem csendje
felpezseg.

 

Szerelmed zene,
bennem zeng egyre...
Elvehetetlen
e szeretetteljes jelen.

Egyetlen
perc se teljen el,
melyben nem zeng fel
bennem szerelmed!

Szereteted jelent jelent.

Szerelmed
lelkem kenyere.
Eledel,
mely testemben megelevenedve
megszentel,
s egyre szebb leszek,
mert bennem lehetsz,
s Benned lehetek.

Szeretettel
szenteld meg
jelened...

Jeleneddel
szenteld meg
szereteted...

Nagy László - Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet --
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem

Pál Zoltán: Mondj igent

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán,a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Reményik Sándor: Nem urad és királyod

Kicsi lány,hidd el nekem:
Nincs olyan férfi,
aki egy lány tökéletes
Szerelmi szent áldozását megéri.
S ha volna is:hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?
Te lélek vagy:kiolthatatlan Fény,
megsemmisíthetetlen külön - lény,
Isten - gondolta külön - gondolat.
S kötötten is szabad.
Szabad.
"Semmiért Egészen"??
Istenkisértő őrült akarat
Képzelhet el csak így, rabnőjeképpen.
S hiába úgyis:
Nem lehet egészen.
megíratott,hogy:"Az egyén szabad
Érvényre hozni mind,mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet"
De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ,szemben külön világgal.
Az eggyéolvadásuk:csoda, ünnep.
de nincs embernek emberen hatalma.
És semmi nincsen amit követelhet.
Azért ha jönne modern Fáraó,
Ki lelked vágyik leigázni,
Az Isten képét benned megalázni
S gúlához követ hordani marasztal:
Pattanj vissza acélos daccal!
Kicsi lány, akárki lesz a párod:
Szegény szánandó embertársad ő,
Nem urad és királyod.

Szádeczky-Kardos György - Nincs időd

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni,
A zöld mezőt,a sok virágot,
A dús erdőt,a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem,neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni,akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem,neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted
Tettél - e jót, láttál - e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
nem rohanni, csak emberré lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...Nincs időd!