Buddha tanítása - Hamvas Béla nyomán

Buddhát, mint oly sokszor, ezúttal is több száz vándorszerzetes kereste fel, körülállta és várta, hogy a Magasztos megszólaljon. Buddha most hallgatott. Mindössze néhány szál virágot tartott fel, és hangtalanul a zarándokoknak mutatta. Egyetlen embert kivéve senki sem értette. Mahákásjapa volt ez az ember, aki bólintott, és Buddhára mosolygott. A Mester így szólt: a legdrágább szellemet és észt meghaladó kincset adtam át most neked, tiszteletreméltó Mahákásjapa.

Ez volt a híres virágbeszéd. A Mester minden tanítványa közül egyedül Mahákásjapa volt, aki a beszéd értelmét megőrizte. A sok iskola és szekta közül az egyik a csodákat művelte, a másik a ceremóniát, a harmadik mitológiát csinált, a negyedik aszkézist űzött. Mindez hínajána volt, ahogy azt a hinduk mondják, a kis út. A mahájána, a nagy út, a szútrákban merült el, de a legfelsőbb csúcson állt a virágbeszéd tanítása, a hangtalan tudás.

BUDDHA

Buddhának lenni azt jelenti, elérni a „Megvilágosodás” állapotát. Sziddhártha Gautama elérte a megvilágosodást azután a dicsőséges éjszaka után, amiután legyőzte Márát, és az elméjét a 4 méreg megsemmisítése felé irányította, teljesen megszabadulva a paráznaság mérgétől, az élet szeretetének mérgétől (a ragaszkodástól), a hazugság mérgétől (a becsapás, a babona), és a tudatlanságétól (a négy szent igazság nem ismerésétől).
Gautamának a megvilágosodáshoz vezető folyamatát már ismerjük: A kényelmekről való lemondás, melyek úgy most, mint azokban az időkben, lekötve és elaltatva tartanak minket, mindig csak automatákként működve, az örömtől a szenvedés felé haladva, az élvezettől a fájdalom felé, a bölcsőtől a sír felé. A halálból az életbe való visszatérésig nem lépünk ki soha a születések és halálok fárasztó kerekéből, Szamszára kerekéből. Ő elhatározta, hogy kilép, és azt is, hogy megtanítja másoknak, hogyan lépjenek ki belőle. Felfedezte, hogy az, ami minket ide köt, ehhez az élethez, azok a vágyak, amiket a sokfajta aggregátumok keltenek, amelyeket önmagunkban hordunk. Csakis ezeket az aggregátumokat eldobva sikerülhet eljutnunk a nyugodt szív áldásához.

«Elengedhetetlen ezen aggregátumok megértését elérni a pszichénk megvilágosításához».

A psziché a fizikai testünknek a lelki része, ahová összegyűlnek, lassanként a vágyaink, furcsa entitásokat formálván, amik, mint rossz fiaink, folytonosan élelmet igényelnek, ahhoz, hogy megéljenek, felserkentvén ezáltal, hogy elfogyasszuk magukat a rossz tetteket, amiket első percben eszünkbe jutott megtenni.

Buddha látta ahogyan ugyanazokat a tetteket egyre ismételjük, élet élet után, önmagunkat saját rossz tetteink által börtönözve be. Mindezt anélkül tesszük, hogy fel tudnánk fogni a Lény igazi boldogságát, amely egy ember normális állapota, amikor eggyé vált a benső Buddhájával.

Úgyszintén tudjuk, ahhoz, hogy felébredjünk, a középúton kell megmaradjunk.

Sem élvezet, sem fájdalom, sem egy nagy öröm, sem egy nagy szomorúság … Mindig egyensúlyban. Ez, lassanként, megad egy egészséges és harmonikus elmét amely képes arra, hogy megértse a teljes egoista árnyat, egészen az elme legeldugottabb sötét sarkáig.

Buddha mindig azt mondta: «Keressétek a megvilágosulást, és a többit megkapjátok ráadásnak».

Amint láttuk, a legnagyobb ellensége a megvilágosulásnak, az Én … Az Én, ez a fatális csomó a lét folyamában, az élet szabad mozgásában.

Ha egyszer feloldottuk az Ént, vagy a pszichológiai aggregátumokat, ahogyan a tibetiek nevezik, lehetőség nyílik percről percre élni, és megtapasztalni a Valóságot.

A Buddhizmusban alapvető az, amit ők a négy szent igazságnak neveznek.
A NÉGY NEMES IGAZSÁG

Az Első Nemes Igazság az, hogy létezik a szenvedés, a betegség szenvedés, a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a halál szenvedés, a fájdalom és a kétségbe esés szenvedés, a kellemetlenséggel való kontaktus szenvedés, a beteljesületlen vágy szenvedés, az elme öt aggregátuma és a test, amely vágyakat ébreszt, mind szenvedések.

A Második Nemes Igazság az, hogy a szenvedés a vágyakból ered, ami az újjászületéseket okozza, és ezeket kíséri az érzéki öröm, a beteljesülést keresve, ezen a fizikai téren, és a másvilágon, az élvezetek hajhászásában, az újraszületésben, a megsemmisülésben.

A Harmadik Nemes Igazság az, hogy a szenvedés megszűnése, a vágy valódi hiánya, a teljes megsemmisítése ennek az élvhajhászásnak, ennek a megszületési vágynak, ennek a megszűnési vágynak, megszüntetni ennek a vágynak a befogadását okozza a fájdalom megszűnését.

A Negyedik Nemes Igazság az út, amely elvezet a szenvedés elhagyásához és megszűnéséhez, az út amely elvezet Márá kiűzéséhez és a Lény Végső Igazságának megtekintéséhez, és ennek következményeként a Legfelsőbb Határtalan Boldogsághoz.

Ez az út, Buddha szerint, nyolcrétű volt, a Nemes Nyolcrétű Ösvénynek lett elnevezve.

Ezt a nemes nyolcrétű ösvényt a maga nyolc pontjában kell végig járni, anélkül hogy egyet is elhanyagolnánk, csakis így változhat valaki Buddhává:

HELYES SZEMLÉLET.

A valóságnak megfelelően látni, miként létezik szenvedés, ennek az okát, a megszűnését, és a megszűnéséhez vezető utat.
HELYES GONDOLAT.
Szenzualitástól, rossz akarattól és durvaságtól mentes gondolat.
HELYES BESZÉD.
Hazugság, rágalmazás, durva beszéd és fecsegés elkerülése a beszédben.
HELYES CSELEKVÉS.
Gyilkosságot, lopást, házasságtörést, hazugságot és kártevést elkerülő magaviselet.
HELYES ÉLETMÓD.
Amikor a tanonc kerüli a romlott kereskedelmet (jóslás, kamatok, harci eszközök, élőlények, fertőző anyagok és mérgek),és kenyerét helyes és becsületes módon keresi.
HELYES ERŐFESZÍTÉS.
Az helyes erőfeszítéssel meggátoljuk a negatív gondolatokat és fejlesztjük a pozitívakat.
HELYES ÉBERSÉG.
Amikor a tanonc éberen él, és tudja, hogy a test, az érzelmek és a gondolatok mulandóak, és alá vannak vetve az elmúlásnak.
HELYES ELMÉLYEDÉS.
Az elmefókuszálása, légzésgyakorlatok, és különleges meditációk által.

A Buddhák csak az utat tanították. Mi magunk kell megtennünk az erőfeszítéseket.

Kerülni az erkölcsi sértéseket, jót tenni, és megtisztítani a saját szívünket: ez minden Buddha tanítása.

A Négy Nemes Igazságon való elmélkedés után, és az úton, amely oda visz, Buddha megmondja A SZÜNTELEN VISSZATÉRÉS 12 OKÁT, a szenvedés eredetét, vagy a magyarázatát annak, hogy miért születünk újra meg újra, ebben vagy más fajban.
Létezik a tudatlanság.
A tudatlanság meghatározza a mentális formákat.
A mentális formák meghatározzák a tudatot.
A tudat meghatározza az elmét és a testet.
Az elme és a test meghatározzák az érzékeket.
Az érzékek meghatározza a kapcsolatokat.
A kapcsolatok meghatározzák az érzeteket.
Az érzetek meghatározzák a vágyat.
A vágy meghatározza a ragaszkodást.
A ragaszkodás meghatározza a Lényhez való eljutást.
A Lényhez való eljutás meghatározza az újraszületést.
Az újraszületés meghatározza a pusztulást és a halált, és úgyszintén a szenvedést, az önsajnálatot, a fájdalmat és a reménytelenséget.

Buddha tanításai - Anthony de Mello nyomán

Buddha így tanított:
- Ez a föld az enyém, ezek pedig itt az én gyermekeim - mondja a buta, aki azt sem érti, hogy még ő maga sem az övé.

Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál.
Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.


Amikor Buddha Praszandzsit király fővárosába ért, maga a király jött elé. A király ugyanis Buddha apjának volt a régi barátja, és hallott a fiú lemondásáról. Ezért aztán megpróbálta Buddhát rávenni arra, hogy hagyjon fel ezzel a vándorló koldulással, és térjen vissza apja palotájába. Azt gondol ugyanis, hogy ezzel nagy szolgálatot tesz öreg barátjának.
Buddha Praszandzsit szemébe nézett, és csak ennyit kérdezett:
- Válaszolj nekem őszintén! Minden mulatságával egyetemben, hozott-e a királyságod akár csak egyetlen nap boldogságot is Neked?
Praszandzsit lesütötte a szemét, és csak hallgatott.

Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra; és nincs annál nagyobb gazdagság, mint a meglévőkkel való megelégedettség.


Buddhát szemmel láthatólag egyáltalán nem zavarták alkalmi látogatójának sértegetései. Amikor a tanítványai később megkérdezték, hogy mi volt nyugalmának a titka, így válaszolt:
- Képzeljétek el, hogy mi történne, ha valaki adományt helyezne elétek, és ti nem vennétek fel. Vagy ha valaki levelet küldene nektek, és nem bontanátok fel; ugye, akkor a levél tartalmának semmi hatása sem lenne rátok. Cselekedjetek így, ha valaki bánt titeket, és nem veszítitek el higgadtságotokat.

Az, az igazi méltóság, amely nem csökken mások tiszteletlensége miatt. A Niagara vízesés nagysága sem csökken attól, hogy beleköpsz.


Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
- Akkor légy olyan kedves, és teljesítsd utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
- És most?
- Tedd vissza! - kérte Buddha. A bandita felnevetett:
- Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
- Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is képes.

A dühöngő kos képes egy falat is ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.


Lelki eszmélődésének kezdetén Buddha rengeteg önmegtagadást gyakorolt.
Mígnem egy szép napon két muzsikus haladt a mellett a fa mellett, amelyik alatt Buddha elmélkedett. Az egyik muzsikus azt mondta a másiknak:
- Ne feszítsd meg túlságosan a húrokat a szítárodon, mert elpattannak. De ne is hagyd őket lazán, mert akkor semmiféle hangot sem adnak. Maradj a kettő között!
Ezek a szavak Buddhát annyira mellbe vágták, hogy a lelkiélethez való hozzáállása forradalmin megváltozott. Meg volt győződve arról, hogy azok szavak neki szóltak. Attól a perctől kezdve felhagyott az önsanyargatással, és könnyű, de mérsékletes életet élt. S az ő útját a megvilágosodás elnyeréséhez azóta is a "középső útnak" nevezik.


Buddha mondja:
- A szerzetesek és a. tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg, ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék szét.


Anand volt Buddha legragaszkodóbb tanítványa. Evekkel Buddha halála után eltervezték, hogy létrehozzák a Megvilágosultak Nagy Tanácsát, és az egyik tanítvány elment Anandhoz, hogy errő1 értesítse.
Anand akkor még nem nyerte el a megvilágosodást, pedig évek óta megfeszítetten dolgozott rajta. Így aztán nem is vehetett részt a tanács ülésén.
Még a gyűlés előtti este sem volt megvilágosult, ezért elhatározta, hogy egész éjjel keményen gyakorol, és addig abba sem hagyja, amíg el nem éri célját. De csak annyit ért el, hogy jól kifárassza magát. Minden erőfeszítése ellenére sem haladt egy hajszálnyit sem előre.
Hajnal felé aztán elhatározta, hogy feladja, és lepihen kissé. Ebben az állapotában, amikor minden kapzsiság eltűnt belőle, és még a megvilágosodás után sem vágyódott, párnára hajtotta a fejét. Abban a pillanatban elnyerte a megvilágosodást.

A folyó ezt mondta a keresőnek:
- Miért kell a megvilágosodás miatt izgulni? Bármerre is kanyarodom, mégis mindig hazafelé tartok.