A szellemet csak akkor fogjuk fel helyesen, ha erejét megragadva az úgy hat át bennünket, hogy általa gyakorlati emberekké válunk. A szellem teremt. Az a feladata, missziója, hogy áthassa az anyagi létet, ne pedig kerülje. A szellemtudomány ezért arra törekszik, hogy az egyes tudományokat, a művészi életet, valamint az élet gyakorlati területeit megtermékenyítse mindazzal, ami a magasabb világok valósága alapján fűzhet az érzéki, anyagi világhoz.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. [Hamvas Béla]
2018. március 19., hétfő
2017. október 13., péntek
Reggeli fohász a Waldorf iskolában
Van Debrecenben egy iskola, ahol a napot ezzel a fohásszal kezdik:
A világba nézek én,
melyben ragyog a napfény.
melyben ragyog a napfény.
Hol csillagok szikráznak,
hol nyugodnak a kövek,
hol élve nő a növény
és érezve él az állat.
Hol lelkében az Ember,
a Szellemnek otthont ad.
A lelkembe nézek én,
mely a bensőmben él.
Isten szelleme szövi át
a Nap és a Lélek fényét.
A távlatokban odakint,
s a mélységekben idebent.
Ó, Istenem, hozzád fordulok
Kérlek add, hogy erő és áldás,
munkához és tanuláshoz
bensőmben növekedjék.
2017. szeptember 24., vasárnap
Coelho - A győztes egyedül van
"Áldott az ember, aki szárnyakat és gyökereket tud adni a fiainak" - mondja egy arab szólás.
2012. december 2., vasárnap
Kosztolányi Dezső - idézet
Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.
Kosztolányi Dezső
2012. október 11., csütörtök
Muhi János - Mesélj apu
Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.
2012. október 10., szerda
Neale Donald Walsch - idézetek
Azok a Mesterek, akik ezen a bolygón jártak, felfedezték a viszonylagosság világának titkát - átláttak rajta, és elutasították, hogy elismerjék valóságosnak. Röviden, azok a Mesterek, akik csak a szeretetet választották. Minden pillanatban. Minden percben. És minden körülmények között. És bár megölték őket, szerették gyilkosaikat. Bár meggyötörték őket, szerették a kínzóikat. Tudom, hogy ezt nem érted meg könnyen, és még nehezebben követed. Ám tartsd szem előtt, hogy valamennyi Mester így tett. Nem számít, mit mond a filozófia, nem számít, mire kötelez a hagyomány, nem számít, mit ír elő a hit - ez az, amit megtett minden Mester.
Neale Donald Walsch - idézetek
Tedd, amit akarsz! Tedd azt, ami úgy tükröz, úgy ábrázol téged, mint éned egyre nagyszerűbb változatát! Ha rossznak akarod tartani, tartsd rossznak. De ne ítélkezz, és ne kifogásolj, mert semmiről nem tudod, miért történik meg, sem azt, hogy hová vezet. És ne feledd: amit megbélyegzel, az téged fog megbélyegezni, és amit elítélsz, egy napon azzá válhatsz.
Neale Donald Walsch - idézetek
Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét - gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!
Neale Donald Walsch - idézetek
Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gyengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyíltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. Énrólam szólj minden szavaddal. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék. Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben.
2012. október 9., kedd
Mesterek élete és tanítása [2. fejezet - idézet]
...
Hiszen amikor az Isteni Ige egy gondolata egy emberrel már kapcsolatba lépett és szavakban fejeződött ki, vajon ő vagy a többi ember nem tud-e majd újból kapcsolatba kerülni ugyanezzel a gondolattal a Világegyetemben? Abból, hogy egy gondolat megérintette, és ő ezt kifejezte, nem következik, hogy az a gondolat saját magántulajdonába kerül. Ha magáénak tekinti és megtartja azt, hogyan nyerhet helyet ahhoz, hogy más hasonlót kapjon? Ahhoz, hogy többet kapjunk, oda kell adni azt, amit kaptunk. Ha megtartjuk, stagnálás következik, és olyanok leszünk, mint az a vízikerék, melyet a víz energiája emel föl, de hirtelen, saját elhatározásából egyszer csak visszatartja a vizet, ami eddig megforgatta. Csakhamar mozdulatlanná válik a tehetetlen vízben. Arra van szükség, hogy a víz szabadon folyjon a keréken keresztül, hogy hasznára legyen annak az energia létrehozásában. Ugyanígy van ez az emberrel is. Isten gondolataival kapcsolatba lépve ki kell, hogy fejezze azokat ahhoz, hogy hasznára legyenek. Meg kell, hogy engedje mindenkinek, hogy hasonlóan cselekedjen, azért, hogy növekedhessen és fejlődhessen, ahogyan azt ő maga is teszi.
...
2012. október 3., szerda
Márai Sándor - Alázat
Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem az a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal, nem bizonygatja, hogy igaza van, nem mutogatja hisztériásan bűneit és fekélyeit, nem kér jutalmat az alázatért, mely az emberi nyomorúság és reménytelenség, pimaszság és cinkosság láttára megejti; van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. Tartsd szerényen, mint a középkor embere, aki tudta, hogy a karddal nemcsak marhát és házat, hanem hitet és eszmét is lehet védeni. Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)