Meggyújtottam két szál gyertyát!
Talán életem egyik legsötétebb időszaka, a Szent Ferenc Alapítvány beindulása
utáni második, harmadik év volt. Az anyagi gondok, a hatósági zaklatások,
néhány munkatársam megtorpanása nagyon elkeserített. Kicsinek,
sebezhetőnek, gyengének éreztem magamat a mindennapi feladatok előtt.
Mindenütt sötét felhők és nehézségek voltak, és én újból és újból
megtapasztaltam a magam és a munkatársaim korlátait, melyek alól szerettem
volna kibújni. Ültem a kápolnában és Jeremiás próféta szavaival
keseregtem: "Uram rászedtél, és én hagytam magamat rászedni.... "
Majd beláttam, hogy az önsajnálat nem vezet semerre, és segítséget
kértem az újszövetségi szentírástól, mely a Luk. 2, 34-nél nyílt ki...
A Próféta megmondja Máriának, hogy szívét tör fogja átjárni, de Mária
a sok-sok nehézség miatt nem keseredik el, nem esik pánikba, hanem előmegy
a templomba, és két gerle fiókával fejezi ki áldozatát, háláját az ő
Szent Fiáért... Nem ő kér Istentől hálát, ajándékot a világ megváltásában
végzett munkájáért, hanem ő ad ajándékot az Istennek, amiért rábízta
Teremtője a kis Jézust. Jó volt megérteni, hogy igazából nem csak
feladatot kapott az Istenanya, hanem egy hihetetlenül szép lehetőséget is,
melyért ő hálás, és melyet alázattal meg is köszön. Számára az ő Szent Fia
egy drága ajándék, egy létra, mely a mennybe vezet. E kemény feladat
által, Mária kibontakozhat, felnőhet oda, hogy a Mennyek Királynője
legyen. Az ő nagysága, hogy felismerte a lehetőséget és bátran Isten
kezét megfogva útra is kelt.
Letettem a Szentírást, elővettem két szép gyertyát és meggyújtottam
az oltáron. Lelkemet hihetetlen belső béke, öröm és erő járta át.
Megértettem, hogy nem elfutni, kibújni kell a mindennapok feladatai elől,
hanem, bátran szembe menve velük, megoldani azokat! Mindent átalakított
bennem az, hogy Mária példájára én is megtudtam köszönni a magam feladatát
az Istennek. Megértettem, hogy igazából, boldog alázattal nekem kell hálát
adnom a gyermekekért, a kollégákért, a mindennapi nehézségekért, mert
azokat felvállalva, alázatos becsületességgel megoldva, én is a marék
por, felnőhetek oda, hogy a jó Isten partnereként, a világ tovább
teremtésében részt vegyek, és talán egyszer én is a világ Urával egy
asztalhoz ülhetek...
Persze ez a tisztán látás, megvilágosodás ott a kápolnában, nem
csak leállította a feladatok előli menekülési vágyat bennem, hanem
hatalmas erőket, forrásokat fakasztott szívemben. Megértettem, hogy én e
sajátos feladat megoldására születtem, az árvák befogadása az Isten adta
nagy lehetőség számomra. Lassan, ahogyan szembefordultam a feladatokkal,
és nem a menekülést, hanem a bátor kiállást választottam, a nehézségek
kezdtek meghátrálni, eltűnni. Hihetetlen öröm volt megtapasztalni, a
mindennapi gondok embert próbáló erőfeszítéseiben, az Isten gondviselő
jelenlétét.
Kedves gyerekeim, ne féljetek a munkától, a mindennapok
őrlő erőfeszítéseitől. Ne bátortalanítson el benneteket saját
gyengeségetek, korlátaitok tudata sem. Isten az Ő nevében elinduló kis
emberke győzelmében akar megdicsőülni. Kicsinységünk, ne gyávává, hanem
csak alázatossá tegyen! Az aki a teremtés hajnalán a semmiből a világot teremtette,
Az ha felvállalod a feladatodat és bátran neki feszülsz akkor általad
tovább is teremti a világot. Csodálatos a hatalmas Isten gyermekeként egy
- egy kis morzsáját e világnak alázattal kézbe venni, és szerényen
ráfigyelve elkezdeni formálni azt. Hiszem, hogy egyetlen dolog mit lázasan
keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a
becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei,
társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem
csak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is
megszépülhetünk,
kiteljesedhetünk, és megszentelődhetünk.
Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem
számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e
földi létet az örökkévalósággal: a családunk, a munkahelyünk, a
népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten
által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a
természetfölötti világba felkapaszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked,
férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével
törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen
biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott
hivatásodban, munkádban melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz,
megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és
gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni.
Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne
félj, mert a mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz...
Szeretettel bátorítlak, az adventi csendben: te is tedd a magad
két gerléjét az oltárra!
Testvéri szeretettel, Cs.t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése