2011. június 22., szerda

Vitovszky István: Bölcsesség


Nem a mindent tudni akarás a bölcsesség...
Féreg az, mely lelked testében rág
És elcsavarja szíved, elméd,
Naggyá növelve hiúságod,
E durva, ősi szellemláncot,
Mely roppant örvények fölött
Reád fonódva odaköt
Az érzékiség sziklájához
S nem enged az élet vizéből inni,
Nem enged hinni!
Nem a mindentudás elve a bölcsesség!
A tudás terén hazugok álmaid!
Amit tapintasz, látsz és érzesz,
Mind csak külső jelenségek
Térben, időben változók…
Más a valóság, más a lényeg -
Megfoghatóan azt el nem éred soha!
Minden titok pagoda!
Fűszál, virág, lég, napfény, illat
Parányi lény, Föld, Nap, Hold, csillag,
S ki ezek között jár -
Magad vagy a titok király: ember!
Létbe hívott élet-csoda
Természet fején a fény-korona,
Égi fenség -
Itt kezdődik a bölcsesség!
Önmagadat megismerve
Fenséges életet élni tudni,
S királyi módon pályát futni
S mindent lelki szemmel látni
És mindeneknek okát
Az Istent megtalálni!
Legesleginkább önmagadban
Ama mélységes lelki napban,
Amelynek neve Szellem…
Így mindent lelki szemmel nézve
Belátsz az élet szentélyébe
És égi erők tudnod adják
Hogy nincsen semmi céltalanság!
Mert minden szó, hang, tett, mozzanat
A végcélnál szent, örök összhangba foly,
Melyben minden Isten nyelvén dalol!
A bölcsesség itt rejlik valahol
Eme szentséges szemlélésben,
Amely lelkedet hófehéren
Öltözteti fel
Az alázat köntösébe!
És száll, repül a magasba véled
A boldogságnak fényes útján
Föl az égbe,
Hol vár reád az örökélet
És a béke!

Nincsenek megjegyzések: