2008. december 14., vasárnap

Amikor nem tudunk imádkozni

184. Amikor nem tudunk imádkozni

Jóságos Atyám, vannak idők, amikor nem tudunk szívből imádkozni, amikor lelkünk sivár, szívünk kemény és hideg. Mindent megbénító levertség és kedvtelenség vesz erőt rajtunk, és oly elhagyatottnak érezzük magunkat. Óh Istenem, hadd öntsem ki Előtted ilyenkor panaszaimat. Mintha dér lepte volna el lelkemet, oly hideg; ajkaim némák, már könyörögni sem tudok. Hiszen éjjel és nappal könyörögtem, de nem hallgattad meg imádságomat, mintha megfeledkeztél volna rólam. Lelkem annyira eltompult, hogy már imádkozni sem tudok. Bocsáss meg, jóságos Atyám. Légy kegyes hozzám és ébressz fel e lelki dermedtségből, ha kell, szenvedés vagy megpróbáltatások által. Egész akaraterőmet összeszedve fohászkodom Hozzád, és igyekszem leküzdeni a rossz befolyásokat, melyek el akarnak Tőled szakítani. Óh Atyám, mondd az én lelkemnek: "ébredj fel!", az én szívemnek: "olvadj fel!" Olvaszd fel a vastag jégkérget, mely szellememet fogva tartja; árassz el szereteted világosságával és melegével, és én újra képes leszek felvenni keresztemet, és zúgolódás nélkül folytatni a szenvedéseknek bűneim rabságából kivezető egyedüli útját, újra képes leszek szívből imádkozni és könyörögni. Ámen.
(Az újabb és újabb kívánságok nem vezetnek célhoz. Bízzál Istenben, ne vágykozzál semmire, és vedd hálával, amit kapsz.)