2011. augusztus 29., hétfő

Bólyai János - idézet az igazságról és az útról

Az igazságnak nincs szüksége arra, hogy az emberek egy helyre gyűljenek imádatára.

Az ember akkor ember, ha az összes választási lehetőség közül a legnehezebbet választja.

Bólyai Farkas idézete a boldogságról

Aki boldog, könnyebben boldogít másokat is; mi csurogjon az olyan forrásból, mely maga is száraz?

Boldizsár Ildikó - Idézetek a meséről


Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és beszélgetéshiánnyal érkezik az oviba, abból majdnem bizonyosan nem-olvasó gyerek, nem-olvasó felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki elsősorban nem azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetével, tiszteletével, hanem azzal, hogy mesél.


A mese hősei folyton mozgásban, "úton" vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.

A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében.

A történetek mindig az érzelmeket célozzák meg, mégpedig olyan erővel, hogy egy-egy mese hatása alól nehéz kivonódni.

A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.

A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának. Ezek a lehetőségek nem anyagi természetű lehetőségek, hanem abból a világlátásból fakadnak, amely a mesei és a gyermeki gondolkodást összeköti: miként a hős mindig több, mint mi magunk vagyunk, akképpen a világ is több, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle.

Boldizsár Ildikó - Idézetek a csodáról


Aki (...) a világ csodájára jár, annak valóban "csodájára jár az egész világ".
                              
A csodához való viszony alapjaiban határozza meg az ember életét. Nem is az a kérdés, hogy hisz-e benne, mit gondol róla, hanem az, hogy él-e vele.

2011. augusztus 25., csütörtök

Wass Albert - Szentek zendülése (részlet)

- Ej, László, László - szólt alá az Úr Jézus szigorúan -, nem tudod, hogy aki fegyvert fog, az fegyver által vész el? Bárki ellen is emeli a fegyvert, az én Atyám teremtményét sújtja vele. Harcos, kemény nép volt a te néped. Harccal lett hatalmas a földön s így harcok által kellett megkisebbíttessék s harcok árán megpuhíttassék. Ez az Úr törvénye s ezt, úgy látom, nem tudtátok jól, magyariak!
 Nagy csönd volt a szavai után. Magyari szentek lehajtották a fejüket, mélyre. Aztán István király mozdult meg elsőnek. Lassan és öregesen fölállt a térdelésből, sóhajtott válláról levette a királyi palástot. Reszkető kézzel emelte le fejéről a szentek koronáját s a palásttal együtt letette maga elé, az udvar kövére. Aztán fölnézett az Úr Jézusra. Szeme bánatos volt, de az arca kemény.
- Hát akkor, Úr Jézus - mondotta csöndesen az ősz király - úgy látom, tévedésből kerültem csak ide. Megkövetlek a tévedésért s itt a palást, meg emitt a korona. Ha István tévedett is, engedd el Vajk szolgádat békességgel oda, ahol a többi magyariak várják az Ítéletnek Napját. Ha nekik rossz, amért az én utamat járták, nekem se legyen jobb, Uram.
Rendre fölemelkedtek mind a magyari szentek, levették fejükről a szentek koronáját s letették maguk elé a földre. Aztán csak álltak ott, némán, födetlen fővel, szorosan együtt. Ekkor az Úr Jézus fönt a könyöklőn megcsóválta a fejét és alászólt mosolyogva.
- Bizony mondom néktek: könnyebb a tölgyfából fűzfakosarat fonni, mint szentet csinálni a magyarból! Vegyétek föl csak újra e királyi jeleket, mert megillet benneteket, mondom. Avagy nem tudjátok-é, hogy az én Atyám azokat sújtja elsősorban, akiket szeret? Ej, István, István! Nem te voltál-é, ki vérét vetted önnön nemzetednek is midőn ellene szegült az igaz útnak, mely hited szerint igaz volt? S te, László? Nem karddal verted-é be a templomokba a bűnösöket? Ti magatok megtettétek, de lázadoztok ha az én Atyám ugyanezt cselekszi? Szenvedés tisztítja s teszi naggyá a népet. S bár nem az én Atyámmal tettétek a kötést, hanem a magatok lelkével, lám megmondom néktek: az Úr tartja a kötést magyarok népével mégis, mert hittel tettétek s hittel állotta a nép ezer esztendőn keresztül. Ahol pedig hit vagyon, ott vagyon az Úr is, az én Atyám. Békéljetek meg hát, magyari szentek s ne azt nézzétek ami van, hanem azt nézzétek ami lesz, az én Atyámnak akarata folytán. Mert bizony mondom néktek: a szenet egy-kettőre tűzre vetik s nagy lánggal ég, de még a füstje is elszáll s nyoma sem marad. Ám a gyémántot addig csiszolja s gyötri a mester keze, míg a benne lévő nemes kristály minden fénye és csillogása meg nem mutatkozik. Így teszen az én Atyám is ez földnek népeivel, kik hasonlatosak őelőtte az ásványi anyagokhoz, melyekből az ember is vétetett. Ne irigyelje hát a gyémánt a szenet s ne békétlenkedjék, ha hízott köveket lát tespedni a mezőn, kit nem ér reszelő s nem sújt kalapács. Füstje sem marad a szénnek s az értéktelen mezei követ elmálasztja rendre a tespedés. Ámde az igaz drágakő egyre fényesebben ragyog a mesteri kéz próbái alatt, s fénye betölti rendre a világot. Lássátok hát, hogy nem feledkezett meg az én Atyám magyarok népéről!
Azzal intett az Úr Jézus odafönt a könyöklőn s az oszlopcsarnok kék kupoláján kettényílt a kárpit s egyszeribe rettentő fényesség öntött el mindeneket. A nagy fényességből pedig kihallatszott az Úrnak hangja, amint éppen tollba mondotta az íródeáknak:
- ... s elrendelem továbbá, hogy Mezőgyomoson Kardos Kiss Péternek fiúgyermeke szülessék, hitben erős, akaratban bátor s lélekben tiszta legyen. Hasonlatosképpen gyermeke szülessék Szegény Nagy Sándornak, Árva Bús Balázsnak, Keserü Péternek, Törődött Ferencnek s másoknak, nagy számmal. S mindezen születendő magyarok legyenek hitben erősebbek, akaratban bátrabbak s lélekben tisztábbak az ők atyáiknál és sorsban szerencsésebbek... ezennel elrendelem...
 A szemvakító fényességben egyenként hulltak térdre a magyari szentek s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggördültek a ragyogókék pádimentumon, valahol egy kis likon kiestek s aláhullottak a földre. S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.

Részlet a Hagyaték című regényből

Az öregember ott ült a barlang szájában, a pihenő padkán és csontos kezét odatartotta a roskadó tűz zsarátnoka fölé. Odébb, az aprító tönkön, ott ült a gyerek. Tizennégy éves ha lehetett, de ember módjára ült ott, ázott ködmönében, szakadozott harisnyában, ócska katonabakanccsal a lábán, s mellette a balta. Szeme kerekre nyílva, szomjasan csüngött a vénember minden szaván. Odakint szünet nélkül esett, esett a hideg, szürke, apró-szemű november végi eső.
- A jó, ha útjára engeded, mindég legyőzi a rosszat - mondta mély, dörmögő hangon az öreg -, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a napfényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzásra... Nehéz ezt fölfogni, tudom - tette hozzá kis szünet után -, pedig ebben rejlik a titok...
Hangja tovaveszett a nyirkos csöndben. Csak az eső percegett a sziklán, s a fellegek úgy tapadtak a Radnai Havasoka, mint ember lelkére a gyász.
- Micsoda titok? - szakadt föl a gyermekből a kíváncsiság.
Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs.
- Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Meg vagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: Teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? - mordult a gyerekre szinte haragosan. - Uralmat s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondta volt hogy: “ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondhatnátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!” Márpedig a mustármag a minden egyéb magvak között is a legkisebb, érted! De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj...
A gyerek csillogó szemei rávilágítottak.
- De magában van, ugye, Öregapó? Az öreg ránézett, s nézte hosszasan.
- Benned is van, gyerek - felelte csöndesen -, érzem és tudom, hogy ott van tebenned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jó titkát. Emlékszel, mit tanítottam neked a minap azzal a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadék aljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és ezt soha el ne feledd, hogy olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg. Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akárcsak az a törött üveg az út szálán, amit sárba tapos a jószág...
Csönd volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s a tűz ott a barlang szájában föllángolt újra.
- Bizony, erre teremtette volt Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra. - Hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elborult, akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör, mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságában, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit Isten nem teremtett, az nincs. Érted? Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga meg nem tagadja a rosszat, amit kitalált, addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He? De mindez sok tenéked, gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől...
A gyerek szeppenve húzta be nyakát a vállai közé. Aztán a beálló csöndben beszélni kezdett. Lassan, akadozva, mint aki lábujjhegyen járva keresi a szót.
- Ha ránézek az őzre... s akarom, hogy megálljon... megáll. A hal is kijön hozzám a patak szélibe. A mogyoróstyúk a vállamra száll. De amikor a muszka katonák jöttek... elszaladtam. Kivártam, hogy forduljanak vissza, s menjenek haza a maguk országába... kívántam erősen, ahogy maga tanított kívánni, öregapó. Mondtam magamban: Isten jó... Isten hatalom... Isten élet... menjetek el, katonák, menjetek! De nem mentek... Rátörtek édesanyámra... édesapámba tízszer is belelőttek... kicsi húgomról is letépték a ruhát... én meg elszaladtam... futottam, futottam... - Háta meggörbült, feje aláhajlott, s felszakadt belőle a sírás. Az öregember karja kinyúlt, s keze ránehezedett a gyerek vállára.
- Nocsak - dörmögte halkan -, nocsak, gyerek... - Percegve hullott odakint a hideg, aprószemű eső. Szürke volt a világ. Keserű füstszagot lehelt a csönd.
Egy idő múlva az öregember lábra kelt, odacammogott a barlang falánál fölhalmozott hasított fához, s néhány hasábot rávetett a parázsra. A láng sárga nyelve pattogva kapott bele a bükkfába. A gyerek fölnézett. Kétségbeesés ült a szemében.
- Miért szaladtam el, Öregapó? Miért? Vasvillát se ragadtam. Baltát se... csak szaladtam...
- Megijedtél - felelte lassú szóval a vénember -, se vasvilla, se balta nem segített volna ezen. Elhomályosult a tükröd s nem vetítette a fényt. A félelem nem Istentől való. Aki legyőzi, az legyőzte magát a gonoszt. A félelem az ember legnagyobb ellensége...
A gyerek hallgatott, s bámulta az éledő tüzet. az öreg lábra kelt megint, kilépet a barlang szájába, körülnézett, motyogott is valamit, majd kinyújtotta kezét a völgy felé.
Odalent félelem uralkodik, gyerek. Félelem és sötétség.
Sóhajtott.
- Nem válthatjuk meg a világot, mert minden ember önmagában hordozza a megváltását, és senki más nem végezheti el helyette. de azért megtehetjük mi is a magunkét. Gyere.
- Hova? - nézett föl a tönkről döbbenten a gyerek.
- Ne törődj te azzal, csak gyere.
Odakint mintha elállt volna az eső. Csöpögtek a sziklák, meg a fák, s fellegek borították az eget, súlyos fellegek. De az eső elállt.

2011. augusztus 13., szombat

Balogh Béla - Gyémánt

Eredetileg olyanok vagyunk, mint egy rendkívül értékes, de csiszolatlan gyémánt, aminek közepében ott világít lényünk lényege, az isteni szikra, a Fény. Ahhoz, hogy valódi, ragyogó drágakővé válhassunk, fényesre kell csiszolnunk a durva felületeket.

Balázs Tibor - idézetek

Gyermekünktől mindent elveszünk, ha mindent megadunk neki.

Aki mindenben megért, egészen biztos, hogy teljesen érdektelen irányodban.

Sokszor úgy veszítesz el valamit, hogy a tied volt, de észre sem vetted.

Az igaz ember lehet türelmetlen, az igazság türelmes.

Egy lelkiállapot mindig igaz, de az igazság nem lelkiállapot kérdése.

Baktay Ervin - idézet

Mindennek megjön a maga ideje, és mindennel akkor találkozunk, amikor bensőnkben megértünk a találkozásra.

2011. augusztus 8., hétfő

Dr. Papp Lajos : AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, - reményteljesen,
S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “Rossz”,- erre van Istene!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, - és hittel rebegd,
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - Hajtsd meg homlokod,
S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
S millió szegény a „nincstől” hal éhen,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezedet,
S kérd: Uram! - Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül,- sőt - ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg “Őt”!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram!- Segíts! -S bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!- Megbocsátok az ellenem vétőknek…

Mikor a “nagyhatalmak”, a békét tárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol!- Csak egymást gyilkolják!…
Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: Miért tűröd ezt?
Istenem MIATYÁNK!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba,- s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől!
Ments meg a gonosztól!!!

AMEN


UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden,
Távozz Sátán, SZŰNJ vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?…
Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!…
Hűséges kis nyájam, én pásztorod vagyok,
S a végső időkig, - veletek maradok!!!

AMEN

Mosolyod - II. János Pál pápa írása

Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.