Milyen tulajdonságok jellemzik az igazi tanítót (sadguru)?
Állhatatosság az Önvalóban, mindent egyforma szemmel nézés, és mindenkor, mindenhol és minden körülmények között való rendíthetetlen bátorság.
Milyen tulajdonságok jellemzik az igazán komoly tanítványt (sadsisja)?
A bánat felszámolására és a boldogság elérésére irányuló intenzív vágyakozás, valamint a világi élvezetekkel szembeni mélységes ellenszenv.
Milyen sajátosságai vannak az útmutatásnak (upadesa)?
Az upadesa szó jelentése: "közel a helyhez" vagy "közel az ülőhelyhez" (upa - "közel", desa - "hely" avagy "ülőhely"). A guru, aki annak megtestesülése, amit a sat ("lét"), cit ("tudat") és ánanda ("üdv") szavak kifejeznek, megakadályozza, hogy a tanítvány, aki az érzéki tapasztalás tárgyainak formáit valóságosnak tekintve elfordult a valódi állapottól, s ennek következtében az örömöknek és bánatoknak kiszolgáltatva hol erre, hol arra vettetik, tovább maradjon ebben az állapotban, és megszilárdítja őt saját valódi, differenciálatlan természetében. Az upadesa ugyanakkor egy távoli tárgy közelről való megmutatását is jelenti. Ennek révén győződhet meg a tanítvány arról, hogy Brahman, akiről azt hiszi, hogy távoli és tőle különböző, valójában közeli, és tőle nem különböző.
Ha igaz az, hogy a guru az ember saját Önvalója (átman), mi az alapja annak a tanításnak, amely szerint bármennyire is képzett legyen egy tanítvány, vagy bármiféle okkult képességekkel is rendelkezzék, az Ön-megvalósítást (átma-siddhi) nem érheti el a guru kegyelme nélkül? Jóllehet az abszolút igazság szempontjából a guru állapota azonos az ember állapotával, a tudatlanság révén individuális lélekké (jíva) vált Önvaló számára a guru kegyelme nélkül mégis komoly nehézséget jelent igazi állapotának avagy természetének megvalósítása. A mentális képzetek fölött a tanítvány már a valódi guru puszta jelenléte révén is uralmat szerezhet. Ha az ilyen guru azt mondaná - annak, aki öntelten azt állítja, hogy ő már látta a tudás óceánjának túlsó partját, vagy aki dölyfösen kijelenti, hogy ő képes olyan cselekedeteket végrehajtani, amelyek majdnem lehetetlenek -, hogy "Igen, ön megtanulta mindazt, amit meg kellett tanulnia, de vajon megtanulta-e önmagát megismerni? Ön pedig, aki képes arra, hogy olyan tetteket hajtson végre, amelyek majdnem lehetetlenek: látta-e önmagát?", akkor ezek az emberek szégyenkezve, fejüket lehajtva elhallgatnának. Tehát nyilvánvaló, hogy csupán a guru kegyelmének segítségével, és semmilyen más módon nem lehetséges az Önmagunk megismerése.
Mik a jelei a guru kegyelmének?
[A guru kegyelme] túl van a szavakon és a gondolatokon.
Ha ez így van, hogyan lehet azt állítani, hogy a tanítvány a guru kegyelme révén valósítja meg igazi állapotát? Olyan ez, mint amikor az elefánt, oroszlánt látva álmában, felriad. Ahogy az elefánt az oroszlán puszta megpillantásától felébred, úgy a guru kegyelmének jótékony hatására a tanítvány is kétségtelenül a valódi tudás éberségére eszmél a tudatlanság álmából.
Mi a jelentősége annak a kijelentésnek, hogy az igazi guru természete azonos a Legfelső Úr [Sarvesvara] természetével?
Először is az individuális lélek, amely az Istenség (Ísvara) állapotát - vagyis a valódi tudás állapotát - szeretné elérni, szüntelen odaadást gyakorol. Amikor aztán ez az individuális odaadás elér egy bizonyos szintet, az Úr - aki az individuális lélek szemtanúja, ám [ugyanakkor] azonos is vele - megnyilvánul [számára]: a sat-cit-ánandának, három természetes tulajdonságának segítségével emberi alakban, valamint formával és névvel (náma-rúpa) felruházva - melyet ő úgyszintén kegyesen magára ölt - jelenik meg. Akkor a tanítványt áldás formájában magába vonja. E tanítás szerint a guru valóban azonosnak tekinthető az Úrral.
Hogyan nyerhette el akkor néhány kiváló személy (mahátma) a tudást guru nélkül is?
Néhány arra érett személynek az Úr a megismerés fényeként ragyog, és az igazság ismeretében részesíti őket.
Mi az odaadás (bhakti) célja, és hová vezet a siddhánta [vagyis a saiva siddhánta] ösvénye?
Annak az igazságnak a felismeréséhez, hogy az ember összes tette, amit önzetlen odaadással, a három megtisztított eszköz [gondolat, beszéd és cselekvés] segítségével és az Úr szolgájának minőségében hajt végre, az Úr cselekedetévé válik és megszabadul az "én" és az "enyém" tudatától. Ez az igazság azonos azzal az igazsággal, amit a saiva-siddhántinok parábhaktinak ["legmagasabb rendű odaadásnak"] avagy az "Isten szolgálatában töltött életnek" (irai-paninittal) neveznek.
Mi a célja a tudás (jnána), vagyis a vedánta ösvényének?
Annak az igazságnak a megismerése, hogy az Én nem különbözik az Úrtól (Ísvara), valamint annak a tudatnak a felszámolása, miszerint "én vagyok a cselekvő" (kartrtva, ahamkára).
Milyen megfontolások alapján jelenthető ki az, hogy mindkét ösvény ugyanoda vezet?
Bármilyenek is legyenek az eszközök, a cél az "én" és az "enyém" tudatának elpusztítása; s minthogy ezek kölcsönösen függnek egymástól, bármelyikük elpusztítása a másik megszűnéséhez vezet. Így hát ahhoz, hogy a gondolatokon és szavakon túli csend állapotát elérjük, éppúgy célravezető az "én" érzését eltávolító tudás (jnána) ösvényének követése, mint az "enyém" érzését eltávolító odaadás (bhakti) ösvényének követése. Ilyenformán kétségtelen, hogy az odaadás és a tudás ösvényének célja egy és ugyanaz.
Megjegyzés: Mindaddig, amíg létezik az "én", az embernek el kell fogadnia az Urat is. Annak számára, aki könnyen vissza akarja szerezni az azonosság legfelső állapotát (sáyujya), melyet most nélkülözni kénytelen, csak az a helyes, ha el tudja fogadni ezt a következtetést.
Mi az ego ismertető jegye?
Az ego az "én" formájában megnyilvánuló individuális lélek. A tudat (cit) természetével rendelkező Önvaló nem ismeri az "én" érzését; és az érzéketlen test sem ismeri az "én"-érzést. Az illuzórikus egónak az értelmes és az érzéketlen lét közötti rejtélyes megjelenése képezi minden baj gyökerét. Ezen ok bármilyen módon történő felszámolását követően Az, ami valóban létezik, akként tárul fel, Ami. Ezt nevezik megszabadulásnak (moksa).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése