A hiteles tanító felismerése

A guru szó jelentése ezoterikus körökben általában a mester fogalmával keveredik. Függet­lenül attól, hogy tanítóról vagy mesterről beszélünk-e, a keresőknek egyre nagyobb gondot jelent a hiteles spirituális tanító felismerése. A szellemi hagyományok azonban pontosan le­írják, hogy milyen kritériumokkal kell rendelkeznie egy mesternek és egy tanítónak.
A mester fogalmát a múlt szá­zad egyik legismertebb szel­lemi mestere, Paramahamsza Jogananda írja le világosan és egyértelműen önéletrajzában: „Számos nyugati kereső tévesen azt hi­szi, hogy aki ékesszólóan ír vagy beszél a metafizika kérdéseiről, az máris mester. A mester előfeltétele egyrészt, hogy tetszés szerint be tud lépni a lélegzet nélküli álla­potba (szavikalpa szamádhi), másrészt az örök üdvösség (nirvikalpa szamádhi) meg­tapasztalása. Amint a risik rámutattak, egy halandó csupán e készségek felmutatásával bizonyíthatja be, hogy úr a mája, a kozmi­kus káprázat dualista világa felett." Majd máshol hozzáteszi: „A gurunak az a dolga a világban, hogy enyhítsen az emberiség szenvedésein, akár spirituális eszközökkel, akár tanácsadással, akár akaraterő átadá­sával vagy a betegség átvállalásával."
Ennél tömörebben és egyértelműbben talán nem is lehet megfogalmazni a spiritu­ális mester lényegét. A mai európai ember számára ez körülbelül azt jelenti, hogy csak az nevezhető mesternek, aki még földi test­ben elérte a megvilágosodást (az örök üd­vösséget), eggyé vált a taóval, megszabadult a lét körforgásából. Az ilyen mester hitele­sen taníthat a megszabadulás útjáról, út­vesztőiről - hiszen végigjárta.

Az ezoterikus ke­reső és tanítvány, aki ehhez a végcél­hoz igyekszik, nem adhatja lejjebb a mester mércéjénél, még akkor sem, ha mifelénk nem sűrűn világosult mesterek­kel. Jogananda írásából az is kiderül, hogy a valódi mester felismerésének problémája nem mai jelenség. Megjegyzem: Jogananda 1893-ban született. A hamis tanítók és a szemfényvesztők között csak az tudott régen is és az képes ma is eligazodni, aki tudja, mit keres. Aki úgy gondolja, hogy a végcél a test legyőzése, az biztosan beéri egy szöges deszkán fekvő fakírral mint mesterrel. Aki pedig úgy véli, hogy a végcél a tudás (ismeret), az beéri egy mentálisan jól felkészült, a tömeg előtt kitű­nően beszélő elméleti oktatóval. Ezért fon­tos mindig emlékezni az ezotéria végső cél­jára: a megszabadulásra, a visszatérésre az isteni létállapotba. Az igazi mester fölismerésének alapvető problémája egy ezoterikus törvényből fa­kad: a szellemi hierarchia alacsonyabb fo­kán álló lények nem „látnak" fölfelé, csak le­felé, így többnyire nem tudják „meglátni", felismerni a náluk jóval magasabb szellemi szinten állókat. Ezért is kérnek mindig fizi­kai jeleket. Ebben közrejátszik a rezonancia törvénye is, hiszen azért nem ismerik föl a mestert, mert bennük - jelenlegi tudatálla­potukban - még szunnyadnak azok a rezgé­sek, amelyek a felettük állókban már kifej­lődtek. Ez a törvény ugyan általában érvé­nyes, mégis az ember a szíve mélyén felis­meri a tiszta, emelkedett szellemi minősé­get - ha odafigyel legbelső énje jelzésére. Akinek Isten-élményben van része, az min­den további nélkül felismeri az Egyetlen jelenlétét, akkor is, ha még soha nem élt át ilyet, és nem is hallott róla. Számos olyan történetet olvashatunk nagy mesterek életéből, hogy tanítvány ko­rukban mesés körülmények között találkoz­tak egy látszólag jelentéktelen külsejű em­berrel, aki furcsa dolgokat mondott nekik. A tanítványok vagy csak akkor ismerték föl benne a mestert, ha mélyen a szemébe néz­tek, vagy csak azután, hogy már eltávozott. A tanítvány vizsgája ilyenkor, hogy a meg­tévesztő külső mögött felismerje az igazi ér­téket. Vagyis akkor lehetett valaki tanít­vány, ha bármilyen forma mögött meglátta, megtalálta a kincset érő tartalmat. A meste­rek ugyanis sokszor már kezdetben megkö­vetelték, hogy a tanítvány képes legyen megkülönböztetni a valóságot a megjele­nési formától. Feltehető, hogy ez a kritérium ma sem változott. Akinek megvan a célja, és már van némi jártassága a megkülönböztetés­ben, az biztosan nem marad égi vezetés nélkül. Bár ma a helyzet fordított, mint ré­gen: akkor a jelentéktelen külső, a rongyos ruha mögött kellett fölismerni a mestert vagy „tündért", ma pedig az öndicséretben, a nagyotmondásban és a reklámhadjára­tokban egymással versengők sokaságán kell átlátni, hogy eljussunk egy tiszta lélek­hez. De el lehet. Mit tegyen hát a tanácstalan kereső? Mivel a valódi mester már a polaritás fölé emelkedett, ezért olyan életet él, amely messze meghaladja a profán létet, és amely mutatja az utat a tiszta forrás felé. Emiatt a „gyümölcséről ismeritek meg a fát" elvét al­kalmazva nem szükséges megnevezni sze­mélyeket és irányzatokat, mert elég, ha szem előtt tartunk néhány ismérvet, ami el­árulja tulajdonosa benső értékeit. Néhány évvel ezelőtt kiemeltem, hogy meg kell nézni a szóban forgó tanító arcát, szemét, egész külső megjelenését, mert ha szeme tiszta, sugárzó, arca harmonikus, erős jellemet sugárzó, akkor valószínűleg hiteles az illető. Úgy gondoltam, hogy ez egyértelmű jel. De megtörtént, hogy megje­lentek útkeresők egy-egy „mester" fényké­pével, elém tartották, és megkérdezték: „Az ő arca és szeme tiszta?" - Nem egyszerű megfelelő választ adni egy ilyen kérdésre. Másrészt kiderült, hogy a tisztaságról is el­térő elképzelések vannak, így találkoztam olyanokkal, akik csak egy naiv, gyerekes arcot tartanak tisztának, de olyanokkal is, akik minden további nélkül tisztának látnak egy alkoholista-/drogosarcot is. Ezekből okul­va hozzáteszem: ha valaki nem tudja, milyen egy tiszta, szellemileg emelkedett em­ber arca, az nézze meg olyan nagy mesterek képét, mint Sri Juktesvar, Paramahamsza Jogananda, a Hima­lája szentje, Rabindranáth
Rabindranath Tagore
Tagore, Sri Ramana Maharshi. Természetesen ilyen arcokkal nem fogunk könnyen találkozni, de némi összehasonlí­tási alapot adnak. Ezenkívül van még egy fontos jel: ha a kereső egy kicsit, is érzékeny, mélyen meg fogja érinteni, ha egy szellemileg emelke­dett tanítóval találkozik. Egy ilyen ember jelenlétében leghamarabb azt érezzük, hogy porszemek vagyunk az ő szellemisé­géhez, szeretetéhez, erkölcsi tisztaságához és emberségéhez képest. Ehhez meg sem kell szólalnia, mert mindez sugárzik belőle. Egészséges esetben a kereső ilyenkor azt érzi és gondolja: „Vajon mit kell tennem, hogy én is ilyen tiszta, szeretetteljes és szel­lemileg emelkedett ember legyek?" A va­lódi mester tehát a puszta jelenlétével is fej­lődésre motiválja tanítványait. És
Sri Ramana Maharshi
mindezeken túl talán a mester szel­lemi kisugárzása a legfontosabb. Ramana Maharshit egyszer megkérdezték, hogy miről lehet felismerni egy mestert. Azt vá­laszolta: „A mester jelenlétében megszű­nik minden kérdés." Vagyis olyan szel­lemi kisugárzása van, hogy jelenlétében megemelkedik a tanítványok tudatszintje, aminek csak kellemes mellékhatása az a lelki béke és belső öröm, amelyet ezzel együtt megélnek. Ha a kereső figyelembe veszi a fenti ismérveket, akkor könnyen ráis­merhet tanítójára - ha eljött az ideje. Hiszen, mint a hagyományok mondják: „Amikor a tanítvány kész, megjelenik a mester is".

Azon spirituális TANÍTÓK JELLEMZŐI, akika szellemi hagyományok alapján HITELESNEK TEKINTHETŐK:

• Tömören, egyszerűen, érthetően beszél és gondolkodik (= letisztult szellemiség).
• Soha nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesít alaptalanul.
• Tanítványait önálló gondolkodásra és cselek­vésre tanítja.
• Akkor segít és tanít, ha kérik, nem rohanja le embertársait természetfölötti képességeivel és tudásával.
• Tartózkodik minden hatalmi drámától.
• Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, és nem becsmérli azt.
• Jó humorérzéke van.
• Kiegyensúlyozott.
• Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hi­bái, és tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja.
• Nem tekinti magát Mihály arkangyal, Jézus Krisztus vagy Mária Magdolna reinkarnációjá­nak.
• Nem köti magához tanítványait, hallgatóit. Igyekszik olyan módszereket átadni, amelyeket nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni.
• Tudata, lelke és teste egészséges (a test átme­netileg lehet gyenge, a lélek kerülhet válságba. de ez nem azonos a pszichés zavarokkal).
• Szeme és arca tiszta, sugárzó.
• Szexuális vonzerejét nem az ezotéria oktatása közben veti be.
• Nem hirdet olyat, amit soha nem tapasztalt meg.
• Nem dobálózik divatos szlogenekkel, mint: „A haláltól nincs mit félni", „Engedd már el, miért ragaszkodsz még mindig hozzá?", „Nézz tü­körbe, csak te vagy a hibás!" A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényével mutat példát. Nem hirdeti, hogy bárki bármit meg tud ta­nulni, és bárkit meg tud gyógyítani, ha elvégzi az ő tanfolyamát.
• Nem csinál show/műsort az ezotériából, és tar­tózkodik az ezoterikus materializmustól. Ha valamit tanít, átad, mindig felhívja a figyel­met a visszaélési lehetőségekre és az alapvető erkölcsi normákra. '
• Ha valakit erkölcsileg vagy tudatilag nem tart eléggé érettnek ahhoz, hogy nála tanulhasson, nem fogadja el tanítványnak (Fontosabb tanításhoz feltételeket szab.)
• Szavai és cselekedetei összhangban /állnak, azaz azt éli, amit tanít.
• Egész életével példát mutat lelki tisztaságból, gerincességből, emberségből, szeretetből, szellemi emelkedésből, azaz azt éli. amit tanít.


Azok a tanítók, akiket tanácsos ELKERÜLNI:

• Saját nézeteit tartja a: egyetlen igaznak, min­den más „a gonosz műve", és „rossz útra" vezet.
• Erősen duálisan gondolkodik. ítélkezik, becsmérel másokat, a tanítványokat nyilvánosan megalázza, gúnyt űz hibáikból.
• Egy másik irányzatot, népet, felfogást, embert nevez meg bűnbaknak, és ez ellen uszít,
• Fanatikus, misszionárius vagy önsa­nyargató.
• A hatalmi dráma számos formáját eljátssza.
• Félelmet kelt az emberekben, vagy ellenkezőleg; azt hirdeti, hogy mindent könnyen, gyorsan és egyszerűen el lehet érni.
• Tanítványait vadássza, nem azok keresik meg, és kérik fel őt a tanításra. • Kérkedik adottságaival, nagy gyógyítónak vagy látónak tartja és tartatja magát.
• Nem hiteles, mert olyat hirdet, amit még nem élt át, csak könyvekből ismer.
• Azt hirdeti, vagy szavak nélkül azt sugallja, hogy ő már csak az emberiség megmentéséért van itt a Földön, neki már nincsen karmája, ő már csak könyörületbőt van az emberekkel.
• Magához köti a tanítványokat, nem segíti elő önállósodásukat. Sokszor szexuális kapcsola­tot is kezdeményez velük.
• Mindenhez ért, nem vallja be, ha valamire nem tudja a választ.
• Hosszasan, dagályosan, zűrzavarosán beszél, hogy minél hosszabb ideig irányuljon rá a figyelem.
• Pszichés zavarai vannak.
• Jézus, Pál (János, Péter stb.) apostol vagy egyéb jelentős spirituális tanító reinkarnációjá­nak gondolja és hirdeti magát.
• Életmódja semmiben nem különbözik a fogyasztói társadalom tagjaiétól: cigarettázik, alkoholizál, egészségtelenül étkezik, a tévé, a mobiltelefon és az internet rabja stb.
• Káromkodik, és beszédében nem tükröződnek szellemi tartalmak.
• Folyton szétszórt, ideges, ingerült, azaz a lelki szétesés jelei mutatkoznak rajta.
• Reklámkampányok által szervezett tömegeket „tanít".
/Szabó Judit/